„A víz és a levegő, a Föld két leglényegesebb eleme, amiken az életünk múlik, globális szemétlerakóvá váltak.” Jacques-Yves Cousteau

Néhány film azoknak, akik tenni szeretnének a jövőért.

Szeméttel elárasztva (Trashed)

Megvesszük, eltemetjük, elégetjük és aztán tudomást sem veszünk róla…

Candida Brady 2012-ben Cannes-i fesztiválon is bemutatott Szeméttel elárasztva c. dokumentum-riportfilmje.

A film főszereplője Jeremy Irons, aki a világot végigutazva sokkoló beszámolóval szembesíti a nézőket azzal, hogy milyen visszásságokat eredményez a fogyasztói társadalom.
Megvesszük, eltemetjük, elégetjük és aztán tudomást sem veszünk róla… Ez történik a műanyag palackokkal, nejlonzacskókkal, veszélyes hulladékokkal és még megannyi mással. Pedig a hulladék lassan elborítja a Földet. Teszünk valamit vagy megvárjuk még belefulladunk a szemétbe? (forrás: humusz.hu)

 

Climate Change: The Facts (Klímaváltozás – A tények) 

„Évezredek óta ez a legnagyobb fenyegetés, amivel szembenézünk.”

Ezzel a mondattal kezdődik a Climate Change: The Facts (Klímaváltozás – A tények) című dokumentumfilm, és attól, hogy ezt David Attenborough ikonikus-hipnotikus narrátorhangján halljuk, még sokkal súlyosabbnak tűnik. Attenborough-t az utóbbi években egyre komolyabb kritikák érték, amiért kétségtelenül lenyűgöző filmjeiben úgy mutatja be a természet csodáit, hogy közben nem foglalkozik eléggé azzal, hogy ez a világ folyamatosan pusztul. A Kék bolygó 2-ben aztán már megjelent ez a szempont, a legutóbbi netflixes Mi bolygónk című sorozatnak pedig már részben ez is volt az alapja.

De ez még csak a kezdet volt a BBC-n megjelent klímaváltozás-filmhez képest.
A Climate Change: The Facts már egyáltalán nem finomkodik. Ott vannak benne a tények, például, hogy a valaha mért legmelegebb évek közül 20 az elmúlt 22 évben volt, vagy hogy a grönlandi jégtakaró ötször olyan gyorsan olvad, mint 25 évvel ezelőtt. Ott vannak benne az elképesztően látványos felvételek: erdőtüzek belülről, leomló jéghegyek nagytotálban, a lassan víz alá kerülő louisianai közösség közelről.

És ami még fontosabb: egyértelműen megjelennek a filmben a politikai szempontok, szó van arról, hogy a felmelegedésről már régóta lehetett tudni, mégis erősebb volt az olajipari- és egyéb cégek PR-kampánya, mint az a felismerés, hogy tenni kellene valami ez ellen.

A film utolsó harmada aztán arról szól, hogy még nincs minden veszve, azonnali cselekvéssel lehetséges változtatni – és természetesen megszólal az ügy szimbolikus figurájává vált Greta Thunberg is.

A Climate Change: The Facts április közepén jelent meg, eddig hárommillióan nézték meg Nagy-Britanniában, és jelentősen hozzájárult az újfajta ellenállási mozgalom hangulatához.

David Attenborough a héten azt mondta, a tüntető fiatalok felháborodása teljesen jogos, mert az előző generációk szörnyű dolgokat tettek a bolygóval. „A fiatalok megértették a tudományos eredményeket, a mi generációnk viszont nem mutatott jó példát.” (forrás: 444.hu)

Sir David Attenborough

 

Vigyázat, ehető! – A francia bioforradalom (2008)

Európában évente 100 000 gyerek hal meg környezeti tényezők által okozott betegségekben. A rákos megbetegedések 70 %-a valamilyen módon a környezethez kapcsolható: 30 %-ban a környezetszennyezéshez, 40 %-ban pedig az élelmiszerekhez. Évente 1,1 %-al nő a gyerekeket sújtó rákbetegségek száma. Franciaországban a felnőttek esetében ez az arány 93 % -al nőtt az elmúlt 25 évben. A Cévennes hegység lábánál található kis falu polgármestere úgy döntött, hogy az iskolai étkezdét bio-kantinná alakítja. Megkongatta a vészharangot, hogy a közvélemény és a döntéshozók figyelmét is felkeltse az iránt a felháborító tendencia iránt, amely a gazdasági érdekeket és a profitot a lakosság egészsége elé helyezi. A filmben megszólaló gyerekek, szülők, tanárok, orvosok, újságírók, gazdálkodók, képviselők, tudósok meglepően nyíltan beszélnek tapasztalataikról, aggodalmaikról és felháborodásukról. Elénk tárják személyes történetüket, leleplezve a visszaéléseket, ugyanakkor javaslatokat is tesznek, természetesen azzal a megjegyzéssel, hogy az érintetteknek felelősséget kell vállalniuk tetteikért. Tanulságos és felkavaró vallomások ezek, amelyek sürgetik a valósággal való szembenézést. (alexxx)

 

Holnap – egy utazás a megoldások világába

Egy fiatal filmes csapat keresi a jelenben azt, ami a jövőhöz fontos. Keresi azokat az embereket, akik tesznek azért, hogy holnap legyen mit enni, legyen mivel fűteni, legyen biztonság és nem utolsó sorban egy egyenlő társadalom. Rátalál azokra, akik közösségben, szövetkezetben, döntéshozói pozícióban, bátran és vidáman alakítják a jövőt.

Igen, a jövőt: a holnap teremtőivel ismerkedünk két órán keresztül, a Föld minden pontjáról. Mert sok ember van, aki tenni akar. De akik ezt közösségben teszik, már sokra is jutottak.

Ez a film nem csak inspirál, hanem provokál.

Biztosan állítjuk, hogy lesz egy pont amikor felmerül benned, hogy mit is teszünk hozza mi, itthon, Magyarországon? Azután elkezd feszíteni az érzés, hogy nekünk is legyen olyan a Holnapunk, amit gyerekeink majd hálásan örökölnek meg tőlünk. (forrás: ökofilmklub)

 

Anya majd megmenti a világot – Benedikt Erlingsson: Kona fer í stríð / Woman at War / Izlandi amazon

Az Izlandi amazon egy humoros, szívmelengető történet anyaság és anyatermészet analógiájáról a Föld makacs gyerekeinek címezve.

Milyen anya természetanya? A vélemények megoszlanak arról, hogy mi uraljuk-e a természetet vagy ő ural minket. Az azonban tény, hogy a természet mindig is jelen volt, mondhatni jóval öregebb nálunk, ez a „generációs szakadék” pedig olyan viszonyt sejtet magában, melyben az emberiség úgy viselkedik, mint egy makacs 20 éves, aki be akarja bizonyítani, hogy igenis jól elvan anyuék nélkül. És lám, tényleg kényelmesen sikerült elnyújtózkodnia a világ szőnyegén. Hogy mi az a köteg bontatlan levél a földön? Számlák. Egy halom kifizetetlen számla. Majd anyukáék kifizetik.

Benedikt Erlingsson Izlandi amazon c. filmje az anyaság ezen analógiáját vizsgálja egy adag röfögve nevetős humorral, borsos iróniával és kifinomult érzékenységgel. Történetének főhőse Halla (Halldóra Geirharðsdóttir), aki énektanárnői munkahelyét kamuflázsként használva szabotálja Izland elektromos ellátását. Halla azonban nem csupán zöld aktivista, de lényegében terrorista is. Egyedül dolgozik egyszemélyes Káosz Brigádjában, és ebben senki nem hátráltatja, hiszen független, egyedülálló középkorú nő, gyermek nélkül. Életének megszokott ritmusát egy telefonhívás szakítja meg. Négy évvel ezelőtt beadott örökbefogadási kérelmére válasz érkezett: egy árva kislány, Nika (Margaryta Hilska) várja őt Ukrajnában. Halla úgy öleli keblére a természetet, mint alvó gyermeket, mégis kétségbeejti a hír, mivel komoly választás elé kerül. Miért kellene tovább harcolnia? Az ő egyetlen gyermekéért vagy a világ eljövendő gyermekeiért? (forrás: www.filmtett.ro)

 

Monsanto szerint a világ

„A világ legnagyobb vegyipari vállalatai, akik a múlt század során dioxinokkal és egyéb vegyszerekkel mérgezték meg az élővilágot, földjeinket, vizeinket, a levegőt, most az élelmiszereinkre akarják rátenni a kezüket. Géntechnológiai úton olyan növényeket állítottak elő, amelyek minden sejtje rovarölő hatású mérget termel, vagy pedig ellenállóvá vált valamilyen – általában a vállalat által előállított – totális gyomirtószerrel szemben.”

Évek óta így kezdem a génmódosításról szóló előadásokat. Ez a két mondat elsősorban a Monsantora utal, amely hazánkban alig ismert, pedig vetőmagjaival és gyomirtószereivel itthon is a legnagyobb vállalatok között található.
Marie-Monique Robin könyvének magyar nyelvű kiadása alapján végre lehetőségünk van alaposabban is megismerni ezt az óriáscéget. A cég múltját, az elmúlt évtizedekben elkövetett bűneit figyelembe véve tényleg fontos, hogy megismerjük, kiknek a kezébe kerül szép lassan a világ élelmiszertermelésének sorsa.
Bár a könyv tulajdonképpen egy dokumentumkönyv, igazából azt mondanám, hogy inkább krimi, bűnügyi történet: a Monsanto által elkövetett bűnök részleteibe tekinthetünk be olvasása közben. Sajnálattal kell ugyanakkor hozzátenni, hogy egyáltalán nem a képzelet szülötte, hanem valóság. (forrás: tve.hu)

 

A Villanykörte Összeesküvés – A Tervezett Elavulás története

Egykoron a termékeket úgy tervezték és készítették, hogy akár több generációt is kiszolgáljanak. Valamikor az 1920-as években egy csapat üzletember rájött, hogy ha termékeik hosszú ideig használhatóak maradnak, az a kevés eladás miatt tragédiát jelent az üzletüknek. Ekkor született meg a „tervezett elavulás” fogalma, a termékek élettartamának szándékos csökkentése. Nem sokkal ezután összeállt az első világméretű kartell, mely céljául tűzte ki a fejlődés, a nagyszerű ötletek egyik jelképének, a villanykörte szavatosságának csökkentését, ami a „tervezett elavulás” első igazi áldozatává vált.
„Az életben a legfontosabb feladatunk, hogy olyan dolgokat vásároljunk hitelre, amikre nincs is szükségünk. Olyan társadalomban élünk, ahol a növekedés nem az egyén szükségleteit szolgálja, hanem csupán öncélú növekedés, a növekedés kedvéért. Ha a fogyasztó nem vásárol, a gazdasági növekedés leáll. A tervezett elavulás nem más, mint a fogyasztó állandó igénye arra, hogy birtokoljon mindig valami újat, és hamarabb, mint szükséges lenne.”

E bevezetéssel kezdődik a 2010-ben készült spanyol dokumentumfilm (The Light Bulb Consiracy), amely azt mutatja be, hogyan határozza meg életünket a „tervezett elavulás” intézménye egészen az 1920-as évek óta, amikor a gyártók elkezdték szándékosan lerövidíteni a termékek élettartamát azért, hogy növeljék a fogyasztói igényeket.

 

A kellemetlen igazság An Inconvenient Truth: The Planetary Emergency of Global Warming and What We Can Do About It – Al Gore

Az emberiség egy ketyegő időzített bombán ücsörög. Ha a Földön dolgozó tudósok túlnyomó többségének igaza van, csak tíz évünk maradt, hogy megakadályozzunk egy óriási katasztrófát, amely egész bolygónk klímarendszerét örvényszerű pusztítássá változtatja, extrém időjárást, árvizet, aszályt, járványokat és halálos hőhullámokat szabadít ránk, nagyobbakat mindennél, amit valaha megtapasztaltunk. Ezt a katasztrófát mi magunk fogjuk előidézni.
Ez a film szenvedélyes és lelkesítő alkotás egy emberről, akinek feltett szándéka, hogy eloszlatja a globális felmelegedést övező mítoszokat és téveszméket, és a megelőzés érdekében tettekre buzdít. Az Egyesült Államok volt alelnöke, Al Gore a 2000-es választási vereségből felocsúdva életét újfent annak szentelte, hogy segítsen a bolygót megmenteni a maradandó változásoktól. Ebben a gondolatébresztő, döbbenetes alkotásban Gore és az ő „utazó globális felmelegedés műsora” vicces, lebilincselő, és kertelés nélkül közölni akarja a felkavaró igazságot a világméretű vészhelyzetről az átlagemberekkel, mielőtt még túl késő lenne.
2005-ben Amerika átélte fennállásának legrosszabb viharos időszakát, akkor úgy tűnt, ez a csúcspont, és Gore kíméletlenül vázolja a szörnyű helyzetet. Ezenközben tanúi lehetünk Gore személyes útjának is: az idealista egyetemista felismeri a közelgő környezeti katasztrófát; az ifjú szenátor szörnyű családi tragédiát él át, és ez megváltoztatja világlátását; a férfi, aki majdnem elnök lett, de ehelyett visszatért élete legfontosabb céljához, és meg van győződve arról, hogy még van idő változtatni a dolgokon. Többé nem engedhetjük meg magunknak, hogy a globális felmelegedést politikai kérdésnek tekintsük: ez a legnagyobb morális kihívás, mellyel globális civilizációnk szembenéz. 

 

Kellemetlen Igazság 2

A Kellemetlen Igazság 2 (eredeti címén: An inconvenient Sequel) a 2006-ban bemutatott, két Oscar-díjat nyert dokumentumfilm folytatásából megtudhatjuk, hogy milyen közel kerültünk az igazi energia-forradalomhoz. Az egykori amerikai alelnök, Al Gore, a globális felmelegedés folytatódását és megfékezésének lehetőségeit vizsgálja miközben ismét (-: körbeutazza a világot, hogy felhívja a figyelmet a globális felmelegedés veszélyeire és befolyásolja a nemzetközi klímapolitikát.
A film nyomon követi Al Gore inspiráló előadásait, kormányzati vezetőkkel történt tárgyalásait és a megújuló energia használata melletti harcát, valamint a Climate Reality Project indulását. Betekintést nyerhetünk a 2016-os párizsi éghajlatvédelmi egyezmény elfogadását megelőző folyamatokba és háttér eseményekbe.

 

A hülyeség kora – The Age of Stupid

A film 2055-ben egy pusztulásra ítélt világban játszódik. „Miért nem mentettük meg otthonunkat, a Földet, ameddig még lehetett?” – teszi fel a kérdést a főszereplő, egy idős történész számára már archív, 2008-as filmfelvételeket nézegetése közben. Az archív felvételeken olyan, ma élő húsvér személyek története elevenedik meg, akik bár a világ különböző pontjain élnek, mégis ugyanúgy szenvednek a klímaváltozás globális hatásaitól. (port.hu)

 

Az elszabadult műanyag

A film sztorija: Craig Leeson újságíró a ritka kék bálna felkutatására vállakozik, kutatása során azonban egy hatalmas szemétszigetre bukkan az óceán közepén. Társa az utazás során Tanya Streeter, a mélytengeri búvár és egy nemzetközi team, amely kiváló tudósokat és kutatókat sorakoztat fel. Leeson és csapata összesen húsz helyszínt vizsgál meg a világ tengerein, ahol megfigyeléseik alapján az óceánok érzékeny mikrobiológiája komoly veszélybe került. A megfigyelésen és a figyelemfelhíváson kívül igyekeznek megoldásokkal is szolgálni, amelyek pozitív hatása azonnal érzékelhető lenne.

 

A nejlonzacskó (2010), rendezte Ramin Bahrani

Ramin Bahrani (Goodbye Solo) amerikai rendező rövidfilmje egy nejlonzacskó (hangja: Werner Herzog német dokumentum- és nagyjátékfilmrendező) epikus és egzisztenciális utazását követi, aki Mesterét keresi, azt a nőt aki hazavitte a boltból és végül kidobta. Útközben furcsa lényekkel találkozik, megtapasztalja a szerelmet az égen, fájlalja mestere elvesztését, és megpróbálja megérteni célját a világban.

A végén a megpróbált nejlonzacskó az óceánban köt ki, a habokban, a Csendes-óceáni szemétörvényben – a beígért Nirvánában, ahol csatlakozik a magafajtájához és fokozatosan elfelejtkezik mesteréről.

A film igyekszik a nejlonzacskót egy teljesen új, úgymond emberi szemszögből láttatni: hogy érezhet egy műanyagból készült tárgy, amikor kutyapiszkot szedünk fel vele, amikor rövid használat után eldobjuk, amikor nem érti, miért is került a világra és milyen küldetése van. A szép, igényes filmkockákat mélabús monológ követi, ahol elrejtve megszólal a műanyagzacskó elveszett, magára hagyott jellemén kívül maga a probléma is, amire a film lényegében utalni akar.

Évente 500 milliárd darab műanyagszatyrot használunk el méghozza olyan természetességgel, hogy nem tőrödünk azzal, hogy ez milyen nyomot hagy a természeten. A föld mélyéből kipumpált szénhidrogén származékból előállított zacskók molekulái nagyon  lassan bomlanak le, körbe-körbe járnak, beépülnek a talajba, a vízbe, az élőlényekbe, a testünkbe és hatalmas károkat okoznak a környezetben. A kőolajkitermelés, a szeméttelepek, a  kontinensméretű csendes-óceáni szemétsziget, a vízi és földi élővilág mérgezése mind a nejlonszatyor, azaz felelőtlen magatartásunk eredménye. És annak ellenére, hogy ekkora ára van, mégsem becsüljük meg soha.

 

A palackozott víz története

A palackozott víz története 2010. március 22-én, a Víz Világnapján debütál és a Tárgyaink története stílusában mesél a mesterséges igénykeltésről. Hogyan vehetőek rá (nem csak) az amerikaiak, hogy félmilliárd palack vizet vegyenek hetente, amikor ott folyik a csapból? A kisfilm feltárja a palackozó vállalatok támadásait a csapvíz ellen és a csábító, környezetbarát reklámok bevetését, amivel a vele járó műanyaghulladék hegyeket tusolják el. A film arra kér mindannyiunkat, hogy térjünk vissza a csapvízhez. És ne csak úgy, hogy kerüljük a palackozott vizet, hanem, hogy támogatjuk a tiszta, mindenki számára elérhető vízért tett beruházásokat is.

 

Elektronikai Termékek Története

Ma már ki ne használna laptopot, mobiltelefont, televíziót, vagy DVD-ket? Sőt, akár mindet! A mindennapi életünk részeit képező termékek azonban jelentős mérgező anyagok forrásai is.

Néhány elektronikai termék, mint például az okostelefonok és a laptopok olyan nehézfémeket tartalmaznak, mint a kadmium, berillium, a hat vegyértékű króm, vagy arzén, amelyek bizonyítottan beépülnek és felhalmozódnak a testünkben és a környezetben is. Az elektronikai termékekben futó PVC-vel bevont vezetékek és kábelek mérgező adalékokat, úgynevezett ftalátokat foglalnak magukba. A hatalmas öreg katódsugárcsöves monitorok és televíziók összeszerelésénél pedig akár 2-4 kg ólmot is felhasználtak. A már fejlettebb lapos képernyők kevesebb ólmot tartalmaznak ugyan, azonban a bennük lévő lámpákhoz higanyt is alkalmaznak.

Ezek a nehézfémek és egyéb mérgező anyagok elsősorban a gyerekekre veszélyesek és komolyan károsíthatják az egészséget. Az ólom és higany például agy- és idegrendszeri sérüléseket okozhat, továbbá az ólom még a vese, vér és magzati elváltozásokért is felelős lehet. A kadmium rákkeltő anyag, ezenfelül károsíthatja a vesét, valamint a csontszövetek elvékonyodását is okozhatja. A berillium a tüdőt veszélyezteti az arzénnel egyetemben, ami további fenyegetést jelent az idegrendszerre és a bőrre nézve is. A PVC égetésekor mérgező gázok, ún. dioxinok keletkeznek, amelyek az idegrendszert károsíthatják.

A felhasználók egészségügyi kockázatain kívül az elektronikai termékek jelentős felhasználása és gyors lecserélése egyéb problémákhoz is hozzájárul. A fejlett világ által leselejtezett elektronikai cikkek (évente összesen 20-50 millió tonna) gyakran átszelik a fél világot és elektronikai hulladékként érnek földet Ázsia, vagy Afrika távoli szegleteiben. Ezen hulladékok ‘újrahasznosítása’ szörnyű körülmények között, biztonsági előírás nélkül zajlik, ami hozzájárul ahhoz, hogy az ott dolgozó és élő emberek hatalmas egészségügyi kockázatnak legyenek kitéve. Guiyuban, Kínában például, ahol egy jelentősebb feldolgozó üzem található, az ott élő gyermekek vérében az átlagosnál 80%-kal nagyobb ólomfelhalmozódást regisztráltak. Továbbá az itt lakokban diagnosztizálták a világ legnagyobb dioxin szintjét.

Ezenfelül csak nagyon kevés elektronikai cikk kerül ott értékesítésre, ahol forgalmazták, csomagolták, összerakták, alapanyagait kibányászták. Egy átlagos mobiltelefon kb. 100 kg CO2-ot bocsájt ki elsősorban a bányászatnak, szállításnak és csomagolásnak köszönhetően.

Mit tehetünk az ellen, hogy csökkentsük az elektronikai ökolábnyomunkat? Például meggyőzhetjük a vállalatokat, hogy olyan termékeket gyártsanak, amelyeket “lejártuk” után a cég kezel és nem az állam vagy mi. Ez ma az EU-s szabályozásoknak hála Magyarországon az elektromos és elektronikai hulladékoknál már működik. Mindez rávezetheti a privát szektort olyan termékek tervezésére, amelyek nem olyan könnyen eldobhatók. Hiszen így már nem a fogyasztók, hanem maguk a gyártók kezelik a hulladékot, azaz fizetnek érte.

Mindenesetre mi magunk, fogyasztók is tehetünk azért, hogy kevesebb e-hulladék keletkezzen. Például vásároljunk kevesebb elektronikai terméket, vagy próbáljunk meg jobb minőségű, hosszabb élettartamú cikket választani. Győződjünk meg róla, hogy a terméket valóban visszaveszik és újrahasznosítják nagy távolságú utaztatás nélkül. Ha még működik a termék, ne a kukába dobjuk ki, hanem kérdezzük meg, hátha van aki használná még. Rengeteg iskola, vagy rászorult örülne neki. Ha pedig végképp lemondtunk róla, vigyük el a bontókba, vagy kérdezzük meg a forgalmazót vagy az önkormányzatot a visszavétel és leadás módjáról.

Minderről és még másról is szól Annie Leonard új filmje, az Elektronikai Termékek Története (forrás: www.diverziti.hu)

 

A kozmetikai cikkek története

Látható: itt

 

Holnapután (amerikai akciófilm)

Jack Hall (Dennis Quaid) klimatológusnak még a saját fia, Sam (Jake Gyllenhaal) sem hiszi el, hogy a Földet katasztrófa fenyegeti. Ám amikor egy sziget nagyságú jégtömb válik le a Déli-sark jégtáblájából, mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy menekülni kell. De a folyamat drámai gyorsasággal söpör végig, Amerika megbénul a sarkvidéki hidegtől és a rázúduló hótömegtől.