Miközben rengeteg látogatóval, és nagy sikerrel folyt a Herbstfest a Vásár téri iskolában, okt. 1-jén délután, mi sem panaszkodhattunk, látogatóban nem volt hiány a hetedik alkalommal megrendezett Vörösvári Virágtalálkozón. A rendezvényen elsősorban a vörösváriaktól begyűjtött növényeket, virágmagokat vihették el a látogatók, mellékelve a Kertbarátok szakmai tanácsait, de a felújított könyvtár színpadán műsorral is vártuk a közönséget. Az “A tempo” Koncertfúvós Zenekar, a Mazsorettcsoport, a Kolibri Táncegyüttes produkciója után Bihari Nóra virágénekeket adott elő, majd Molnár Zsuzsanna virágkötészeti bemutatóját láthatták. A könyvtár rendezvénytermében az origamit Kis Borsó Csabától, alu-got Balázs Gyulától és a teatasakhajtogatást Mogyorósi Istvánnétól tanulhatták meg a gyerekek. Itt lehetett megtekinteni a Humusz környezetvédelmi kisfilmjeit is, melyeknek fontos információit szóróanyagainkon mindenki hazavihette. A Sváb Pékség kemencéslángost, a Kertbarátok bort kínáltak a vendégeknek. A “Vörösvár legkülönlegesebb növénye” címet a Kis Borsó Etelka által bemutatott Azték édesfű nevű fűszernövény kapta. A program ideje alatt használt főzőolajat gyűjtöttünk, melyet a 10-es úton működő MOL- kút vesz át, ahol a nyitvatartási időben bárki leadhat a háztartásában összegyűjtött kisebb mennyiséget.
Ezúton is köszönetet mondunk azoknak , akik növényeket, virágmagot hoztak, vendégeinknek, hogy megtiszteltek figyelmükkel és mindazoknak, akik a program szervezésében részt vettek és támogatták azt, a fent említettek mellett fő támogatóinknak : Pilisvörösvár Város Önkormányzatának, a Nemzeti Civil Alapprogramnak, a Művészetek Háza és a Városi Könyvtár munkatársainak, városunk Rendőrségének és Polgárőrségének, ”Valdi”-nak, Manhertz Istvánnak, a Humusz Szövetségnek. Képek a Fotóalbumban!
