A Szebb Környezetünkért Egyesület, a Kertbarátok Köre és a Városi Könyvtár 11. alkalommal rendezi meg
2015. október 3-án, szombaton 15 órától a
Vörösvári Virágtalálkozót
a Városi Könyvtárban
Szeretettel várjuk mindazokat, akik kertjükben feleslegessé vált virághagymát, virágmagot, bokrokat hoznak, és azokat, akik elültetik ezeket kertjükbe vagy közterületre, és gondozásukat a későbbiekben is vállalják.
Program:
14.45-kor indul a Vásár térről a Vörösvári Mazsorettegyüttes és az
„A tempo” Koncertfúvós Zenekar, és vonul az Akácfa és Petőfi utcán a Városi Könyvtárba.
Tökből készült sütemények zsűrizése, eredményhirdetés.
Virágénekek Bihari Nóri előadásában
Tökdíszkészítő verseny
Kézműves foglalkozások, ügyességi játékok nem csak gyerekeknek:
„Alu-go”- avagy készítsünk játékokat az alumínium italos dobozból Balázs Gyula csobánkai tanár segítségével!
Teatasak hajtogatás Mogyorósi Istvánnéval.
Origami Kis Borsó Csaba vezetésével.
„Tök jó játékok” Bihari Gabriella tanárnővel.
Meghirdetjük a 2015-ös Dugógyűjtő Versenyt.
Kertbarátok kertészeti szaktanácsadása.
Megkóstolhatják
a Sváb Pékség frissen sült kemencés lángosát és a Kertbarátok borát és a sütőtökkrém levesünket.
Vetítéssel és meglepetésekkel várjuk a családokat!
Környezetvédelmi információk a hulladékégetés veszélyeiről.
A zárt flakonban hozott használt sütőolaját begyűjtjük a program ideje alatt!
Várjuk a tökből készült süteményeket értékes nyereményekért!
Jöjjön el Ön is! Legyen még zöldebb, még virágosabb Pilisvörösvár!
A Városi Könyvtár udvarán szept.29-tól és október 3-án, szombaton délelőtt a Könyvtárban már 10 órától átvesszük a felajánlott növényeket, virághagymákat, virágmagokat!
További információk www.tegyvalamit.hu
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
Köszönjük támogatóink -Pilisvörösvár Önkormányzata, Sváb Pékség, Elektro„Doki”, „Valdi”- segítségét.