Alapító okirat
Idézet a Szebb Környezetünkért Egyesület Alapszabályából
Az Egyesület célja
Az Egyesület célja, hogy az Alapszabály mellékletét képező,
Pilisvörösvár Város jegyzője által megállapított jelenlegi 5. sz.
választókörzetben az utak, parkok, közterületek
tisztán tartásáról és az elhanyagolt területek rendben tartásáról az ott lakó polgárok minél
hatékonyabban tudjanak gondoskodni. Segítséget kíván nyújtani abban,
hogy a közterületek tisztán tartásával kapcsolatos feladatait hatékonyabban tudja ellátni.
A célok megvalósítása érdekében szükséges társadalmi munka szervezése,
segítő eszközök felkutatása, támogatások igénybevétele és nyújtása, pályázatokon való részvétel.
Az Egyesület nem zárkózik el attól, hogy más választókerületben lakó csatlakozzon az Egyesülethez, ha az egyesület alapszabályával egyetért.
A fentiek érdekében az Egyesület az 5-ös számú választókerületben lehetőségeihez képest támogatja a következő célokat:
A. Környezetvédelem, köztisztaság érdekében
- Természetes és mesterséges környezet és az állatvilág védelme
- Közterületek tisztántartása
- Parkok, árkok gondozása, csapadékvíz elvezetés
- A közterületen elhagyott hulladék összegyűjtése, konténerrendelés
- Virágok, növények ültetése, telepítése, gondozása
- A területen található zöldhulladék, avar összegyűjtése.
B. Környezetrendezés területén
- Parkok kialakítása
- Elhanyagolt területek rendben tartása
- Társadalmi akciók kezdeményezése
- Környezet elhanyagolása elleni program.” /2004 november 11./
Fotóalbum
Egyesületünk tevékenységi területei:
1. Környezetvédelem és környezetépítés
Ruhagyűjtést szervezünk évente két alkalommal, a Pilisvörösvári Önkormányzat segítségével, amelynek során a háztartásokban felgyülemlett és általunk begyűjtött felesleges ruhaneműket átadjuk a rászoruló vörösvári családoknak. A gyűjtésből megmaradt ruhákat a Máltai Szeretetszolgálat veszi át. A ruhagyűjtést húsvét előtti hétvégén és novemberben szervezzük meg a Gradus Óvodában illetve a Ligeti cseperedő Óvodában.
A Tácsics utcai tér karbantartása
A 2007-ben általunk megépített és az Önkormányzatnak átadott Táncsics utcai Levendula teret azóta is folyamatosan locsoljuk, gazoljuk, trágyázzuk, bokrokat, ültetünk, lefestettük a padokat és nyírjuk a füvet. Tagjaink rendszeresen takarítják a szelektív hulladékgyűjtők környékét.
A Városi Könyvtár udvarának rendbetétele
A területet 2008 őszén kitakarítottuk, a fákat, bokrokat megmetszettük, több konténernyi nyesedéket, zöldhulladékot elszállíttattuk. Azóta is egyesületünk tartja rendben ezt a jobb sorsra érdemes közösségi teret. A Könyvtárt egy nyertes pályázatnak köszönhetően hamarosan felújítja az Önkormányzatde addig is rendezettebb kép tárul az idelátogatók elé.
A Csecsemőgondozó kertészeti munkái
2008-ban végre tudtunk időt szakítani városunk Csecsemőgondozója kertjének beültetésére. 13 db tuját, szép virágzó bokrokat, a kerítés mentén liliomot ültettünk, megmetszettük a szivarfákat és a kapuba benőtt bokrot, az udvar közepére egy tulipánfát ültettünk. Ezt a területet azóta is nap mint nap egyesületünk tagja, Albel Attiláné gondozza.
A Vasúti feljáró környékének takarítása
Körzeti képviselőnk kezdeményezésére évente a Föld Napján egyesületünk tagjai kitakarítják a vasútállomáshoz vezető lépcsőt és környékét. A szemétgyűjtésbe bekapcsolódnak a környezetük iránt elkötelezett egyesületen kívüli vörösváriak. 2009-ben a Hidas család volt segítségünkre.
2. Városi rendezvényeink
A Vörösvári Napokon rendezett Kutya-szépségverseny és a Kisállat-bemutatónk illetve az őszi Virágtalálkozó színesítik a városi rendezvények palettáját, egyben lehetőségünk nyílik a Táncsics utcai RÉT élővilágának bemutatására. Ezt tesszük az Állatok Világnapján két vörösvári Óvodában és a két általános iskola Projekt Napján is. Programjainkon kiemelt témánk az ivóvíz védelme és a szelektív hulladékgyűjtés.
3. Tapasztalatszerzés, közösségépítés
2007 óta évente egy alkalommal szakmai kirándulást szervezünk. Először Balatonföldvárra, „Európa legvirágosabb városába” , a kőröshegyi völgyhídhoz és Kötcsére látogattunk. A következő évben az Emisszió Környezetvédelmi Alapítvány meghívására Nyíregyházára, ahol szép példát láttunk egy tó rekultivációjára, és nagy sétát tettünk a Skanzenben.2009-ben Szegeden a Csemete Alapítvány osztotta meg velünk környezetvédelmi tapasztalatait és gyönyörködhettünk a Tisza-parti város látnivalóiban.
